- Részletek
Bejárta Nógrád megyét az elmúlt félévben a Natham Movies csapata, hogy Nógrád Megye Önkormányzatának megbízásából kisfilmeket forgasson a 2017-ben Nógrádikum díjjal kitüntetett helyi értékekről. A kisfilmek elérhetők a Nógrádikumok - Nógrád Megye Önkormányzata youtube csatornán.
A Nógrád Megyei Önkormányzat 2013. június 14-ei közgyűlésén alapította meg a Nógrád Megyei Értéktár Bizottságot, amely 2014 óta dönt a Nógrádikum díjak odaítéléséről. Azóta már több mint száz helyi érték kapta meg a kitüntető címet. A megyei önkormányzat lehetőségeihez mérten igyekszik minél szélesebb körben népszerűsíteni a Nógrádikumokat, ezért több pályázaton is részt vett az elmúlt években. Készült már honlap, kisfilmek, fotók, könyv és kiadvány különböző támogatások felhasználásával. Most pedig a 2017-től Nógrádikum díjat kapott értékekről forgattattak egy-két perces bemutató kisfilmeket a Hungarikum Bizottság és az Agrárminisztérium támogatásával a HUNG-2021 pályázati konstrukció keretében. A filmek a Natham Movies (https://natham-movies.com) közreműködésével készültek el. A http://nogradikum.hu oldalon tematizálva is megtalálhatóak a korábbi kisfilmek, a most készültek pedig a Nógrádikumok-Nógrád Megye Önkormányzata youtube csatornán érhetők el legegyszerűbben.
Nagy Gábor és Nagy Tamás nagyjából kétezer kilométert tett meg, többszáz emberrel találkozott és beszélt, több mint harminc óra nyersanyagot rögzített a munka során, amelyből végül negyvenkét kisfilm készült el összesen mintegy másfél óra terjedelemben. Nagy Tamás elmondta: - Óriási adag szeretetet, segítséget és lelkesedést tapasztaltunk azoktól az emberektől, akik valamilyen formában részt vettek a forgatások szervezésében, lebonyolításában. Közben megismertük őket és bepillantást nyerhettünk a múltjukba, történeteikbe, kultúrájukba, szokásaikba. Ezáltal végig úgy éreztük, hogy nemcsak filmeket készítünk, hanem egyfajta értékmegőrző tevékenységet folytatunk, amivel ezeknek az embereknek és kulturális értékeknek állítunk méltó emléket az utókor számára.
- Részletek
Közlekedésfejlesztés, környezettudatosság, turisztika – a „Találjuk ki Nógrád megyét!” verseny döntőbe jutott pályázói egybehangzóan úgy vélik, ezekre van leginkább szükség szülőföldjük fellendüléséhez. Dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, a zsűri elnöke elmondta: a meghallgatott pályázók mind lenyűgöző prezentációt tartottak arról, hogy miként képzelik el megyénk fejlesztését. A versenyt végül Nagy Anna orvostanhallgató nyerte Balla Gergely Tibor jogászhallgató és Gulyás Vivien cukrász előtt.
Tizenöt pályamű érkezett az április elején, 14-25 év közötti helyi fiatalok számára meghirdetett „Találjuk ki Nógrád megyét” című felhívásra. A feladat egy maximum 15 diás power point előadás elkészítése volt arról, hogy ők milyen helyen szeretnének élni, milyen terveket valósítanának meg, mi tenné számukra élhetőbbé szülőföldjüket. A verseny július elsején megrendezett döntőjébe az előválogató alapján a legjobb hat pályamű került be, amelyet már személyesen adtak elő az ötletgazdák a szakavatott zsűri előtt a salgótarjáni Megyeháza Hadady-Hargitay termében. Egy tanuló sajnos nem tudott személyesen részt venni a döntőn, így öten versengtek a fődíjat jelentő laptopért és a további dobogós helyezésekért járó tabletekért. Névsorrendben a döntősök:
Balla Gergely Tibor, Balassagyarmat, az ELTE – Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója
Filkor Enikő Fatima, Mátraterenye, a Bolyai János Gimnázium tanulója
Gulyás Vivien, Salgótarján, a Nórád Megyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Technikum érettségire felkészítő osztályának tanulója, cukrász
Nagy Anna, Salgótarján, a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karának hallgatója
Urbán László, Bátonyterenye, a Nórád Megyei Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Technikumának informatika szakos tanulója
Zuck Dzsenifer, Mohora, a Szent Györgyi Albert Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója.
Az értékelő bizottság tagjai voltak Körmendy Lilla, a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Sándor Ildikó pályázati szakértő, fejlesztési szakember, dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke és Lőrincz Gyula, a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal Területfejlesztési és Területrendezési Osztályának osztályvezetője. A zsűri egyöntetűen úgy nyilatkozott az értékelés során, hogy nagyon nehéz dolguk volt a sorrend felállításakor, mivel mind az öt pályázó kiváló előadói készséggel mutatta be nagyszerű terveit. Az ötletek helyismeretről, az otthonuk szeretetéről, kreativitásról és nagy tájékozottságról tanúskodtak.
Sándor Ildikó lenyűgöző délelőttként szólt a döntőről. Mint mondta, meglepte őt a versenyzők felkészültsége és profi előadása. – Különösen tetszett az, hogy rengeteg ötletet hallhattunk. A geopolitikai szintűektől kezdve az apró kicsi jegykiadó automatáig minden megjelent és olyanokról is volt szó, amelyeknek a véghezvitele nem pénz, hanem inkább szemlélet és cselekvés kérdése. Szoktam mondani, hogy nem minden fejlesztéshez kell sok pénz. Meg kell hallgatni a jó ötleteket, be kell vonni részvételre az embereket és nagyon örültem, hogy ma sok ilyet hallhattam – hangsúlyozta. Körmendy Lilla megköszönte a szervezők munkáját és kiemelte, hogy nagyon tartalmas délelőttön vehettek részt, kreatív és innovatív ötletekkel álltak elő a fiatalok. – Újdonságokkal és naprakész információkkal láttak el a versenyzők bennünket – húzta alá, és hozzátette, hogy bízik abban, hogy ezek a fiatalok itt a térségben képzelik el a jövőjüket. Lőrincz Gyula, a megyei önkormányzat fejlesztési osztályának vezetője így nyilatkozott az értékelés során: – Komoly és többségében megalapozott ötleteket hallhattunk. Szinte mindenkinél visszaköszöntek azok a főbb területek, amellyel megyei fejlesztési szinten nap mint nap foglalkozunk. Ugyanakkor hoztatok olyan javaslatokat, amelyekre felkaptam a fejem, például a szociális és egészségügyi terület fejlesztése. Ezek is nagyon érdekesek és hasznosak voltak. Többségében amiket elmondtatok, azokat szeretnénk megvalósítani. Ez öröm számomra, mert ez egy jó visszacsatolás arról, hogy tervezés szintjén jó úton járunk – mondta el. Dr. Bablena Ferenc közgyűlési alelnök azon véleményének adott hangot, hogy az identitás erősítését célzó projekt ezzel a feladattal elérte célját. – Kiváló produktumok születtek és rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy Nógrád megyében ilyen fiatalok vannak, akik tenni is akarnak. Adja a Jóisten, hogy amit el akartok érni az életben, az sikerüljön és szép karriert fussatok be – szólt a versenyzőkhöz.
Ami pedig a fiatalok javaslatait illeti, álljon itt néhány, a teljesség igénye nélkül:
A közlekedés környezettudatos fejlesztése, beleértve a kerékpárút hálózatot, a kötöttpályás és a közúti közösségi közlekedést is;
A polgárőrségek erősítése a közbiztonság érdekében;
Munkahelyteremtés, a megfelelő színvonalú diákmunkát is beleértve;
A meglévő középiskolák fejlesztése, hogy ne vágyódjanak el már a nyolcadikosok is;
Egyetemi kihelyezett karok Nógrád megyébe hozatala,
Szolgáltatások fejlesztése (bevásárlóközpont, szórakozóhelyek);
Korosztályi csoportok szerint szórakozóhelyek létrehozása (nem csak a fiatalok akarnak kimozdulni)
A természeti környezetre épülő turizmusfejlesztés;
Az Ipoly folyón duzzasztógáttal tórendszer kialakítása a vízgazdálkodás és a turizmus céljából;
Határon átnyúló kapcsolatok erősítése (közlekedés, turisztika)
Az egész megyét lefedő kerékpárút-hálózat koncepciója
Kerékpárbérlés lehetősége
Kulcsosházak hálózatának rendszere
Az idősellátás fejlesztése, minőségének emelése. A működtetésbe fiatalok bevonása, akár önkéntes alapon is.
A fiatalok további segítése a már létező ösztöndíjrendszereken túl is abban, hogy érvényesülhessenek, legyenek előrelépési lehetőségeik.
A versenyt végül Nagy Anna, a SOTE negyedéves hallgatója nyerte. Prezentációja a másik két dobogós pályázó munkájával együtt itt érhető el: Nagy Anna, Balla Gergely, Gulyás Vivien. Kérdésünkre Nagy Anna elmondta: többszöri nekifutásra készült el pályaműve, amelyet azért tartott fontosnak összeállítani, mert úgy érezte, ha valahol fontos a véleménye, akkor ő ezzel a lehetőséggel élni fog. Arról, hogy ő nyert, így nyilatkozott: - Meglepődtem, mert az összes többi prezentáció is nagyon jó volt. De összességében az első hely motivációt ad arra, hogy érzem, hogy az ötleteim fontosak. Ha esetleg megvalósításra kerülnek, akkor az még nagyobb motiváció lesz nekem arra, hogy itt is maradjak. Ezzel a versennyel most lehetőségünk nyílt megmutatni, milyen lenne az általunk elképzelt Nógrád megye és nagyon biztató, hogy erre a megyei önkormányzatnál kíváncsiak voltak. Tetszik, hogy a legtöbben úgy gondolkodunk, hogy Nógrád megyét egy környezetpozitív irányba próbáljuk elvinni, ami szerintem minden megyének a jövője. Térségünk annyira csodálatos. A természeti környezet nyújtotta előnyeink kihasználásával, ha nem is egy másodperc alatt, de folyamatosan haladva remélem, elmegyünk majd ebbe az irányba – húzta alá. A társadalmi, közösségi szerepvállalásról szólva pedig kifejtette: - Fontosnak tartom, hogy példát mutassunk. Mert ha én nem csinálom, akkor ki csinálná? Szerintem mindenkiben megvan a motiváció a jóra, a szépre, csak elő kell hozni egymásból – húzta alá a verseny győztese.
- Részletek
Hollókőn találkoztak Besztercebánya megye és Nógrád megye vezetői és fejlesztési szakemberei 2022. június 28-án, hogy szakmai nap keretein belül a két megye jövőbeni lehetőségeiről egyeztessenek. A legfőbb témák között volt a vasút- és a közútfejlesztés, a felsőfokú képzési kooperáció, a turizmus fejlesztésének az összehangolása, a kerékpárutak összekötése, továbbá a kulturális együttműködések.

Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke hívta meg Ján Lunter, a Besztercebánya Megyei Önkormányzat elnökét és delegációját Hollókőre. A megyei képviselőkön kívül a régiófejlesztés területén dolgozó szakemberek, valamint Becsó Zsolt országgyűlési képviselő is jelent volt – adta hírül a Felvidék.ma. Mint írják, a szakmai rész négy sarkalatos témát érintett, amely a jövőbeli együttműködés elmélyítését célozta meg. Csúsz Péter, a Besztercebánya Megyei Önkormányzat képviselője a portálnak elmondta: a fő témák között szerepelt a közlekedés összehangolt fejlesztése. Vizsgálták a vasút, a közút, a tömegközlekedés, valamint a kerékpárút közös fejlesztési lehetőségeit. Egyeztettek arról, hogy nemzetközi tömegközlekedési járatokat indítanának a két megye között, valamint az Ipoly menti kerékpárutak bővítése is összehangolt módon megy végbe. Megállapodtak abban, hogy összeállítanak egy stratégiai dokumentumot a közlekedés fejlesztéséről. Ehhez már létrehozták a szakmai csoportot, amelynek feladata az összehangolt stratégia kidolgozása. Egy közös kiadványról is egyeztettek, amely a turizmus fejlesztését, a közös értékek bemutatását célozza meg és a határ menti térség látnivalóit összegzi. A régiófejlesztési témák mellett az oktatásügy is terítékre került: egyeztettek a Bél Mátyás Egyetem salgótarjáni kihelyezett képzéséről is. A szakmai csapat tagja volt Lőrincz Mária, a Középső-Ipoly Menti Régiófejlesztési Ügynökség vezetője, aki a Felvidék.ma kérdésére elmondta: a két megye közti együttműködés régebbi keletű, s az utóbbi időkben nagyon intenzívvé vált ez a kapcsolat.
- Részletek
Átadták a Balassi-díjakat
Június 10-én, ünnepélyes keretek között, Skuczi Nándor megyei közgyűlési elnök közreműködésével adták át az idei Balassi-díjakat a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban.
Az elismerést 1995-ben alapították, azóta pedig minden évben az új könyvtárépület átadásának évfordulóján tartják a díjkiosztó ünnepséget. A Balassi-díjra a közönség jelölheti az arra érdemesnek tartott személyeket, közülük a Balassi Díj Kuratórium választja ki a díjazottakat. Elismerésben részesülhetnek a könyvtár munkatársai, de olyan, az intézményen kívüli személyek is, akik jelentősen hozzájárultak a könyvtár színvonalának emeléséhez, a könyvkultúra értékeinek gyarapításához, vagy épp azok, akiket életművük, helytállásuk alapján a könyvtári dolgozók kollektívája példaképnek tekinthet. Az MTI beszámolója szerint a díjat ebben az évben Szegi Szabolcsnak, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár könyvtárosának, a Balassi Bálint Asztaltársaságnak és posztumusz Pethő Magdolna pedagógus, könyvtárosnak ítélték oda. Az ünnepségen adták át a Balassi Bálint Megyei Könyvtár több más elismerését is. A Kulturális tevékenységért díjat Stark Lászlóné, a Beszterce-lakótelepi fiókkönyvtár könyvtárosa és Handó Péter író, művelődésszervező, kulturális antropológus kapta. Az Év könyvtár támogatója díjat Kellner Tiborné, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár olvasója nyerte el, az Év települési könyvtára díjat pedig a mátranováki könyvtári információs és közösségi hely érdemelte ki.
- Részletek
Fesztivált szervezett Nógrád Megye Önkormányzata a Vedd a nógrádit! program népszerűsítésére. A június 18-án, Hollókőn megrendezett eseményen helyi termékekkel és Nógrád megyei gasztrofesztiválok specialitásaival is találkozhattak az érdeklődők. Mindeközben koncertek színesítették a programot.

Az eseményen bemutatkozó helyi termelők Nógrád megyében készülő mézeket, szörpöket, savanyúságokat, lekvárokat, süteményeket, különféle tejtermékeket, valamint itt termelt friss gyümölcsöket kínáltak az érdeklődőknek. A fesztiválon a megyei termelők mellett szűkebb régiónk nagy múltú gasztronómiai rendezvényei is ízelítőt adtak – számolt be a 3100.hu. Mint írják, Skuczi Nándor, a fesztivált rendező Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke az eseményen hangsúlyozta: bízik benne, hogy jó és egyre jobb „márka”, egyben pedig a helyi identitást és szülőföldünk szeretetét erősítő program a Vedd a nógrádit! A közgyűlés elnöke emlékeztetett rá: bő két évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány kitörésekor egy sajtótájékoztatón arra kérte a megye lakosságát, hogy vásároljanak nógrádi termékeket, részesítsék előnyben a helyi termelőket, ezzel lerövidítve az ellátási láncot.

Bár akkor még nem lehetett látni a járvány pontos hatásait, a kezdeményezés illeszkedett a megyei önkormányzat lokálpatrióta gazdaságpolitikai álláspontjához: helyezzük előtérbe az egészséges, helyi termékeket, ezzel erősítve a helyi gazdaságot és a helyben munkát adó vállalkozásokat is.
A Nógrád Megyei Önkormányzatnak az elmúlt két év során missziójává, küldetésévé vált a Vedd a nógrádit! program – emelte ki Skuczi Nándor.
A közgyűlés elnöke kifejtette továbbá: Nógrád megye számtalan gasztronómiai csodával rendelkezik, legyen szó a Nógrádikumokról, vagy a helyi őstermelők, gazdálkodók termékeiről. Skuczi Nándor szerint utóbbiak megtalálják a helyüket a Vedd a nógrádit! programban – a bemutatkozásuknak teret adó honlapon már több mint 80 termelőt találhatnak meg az érdeklődők. Az ide látogatók és az itt lakók megismerhetik őket, felkereshetik őket, rendelhetnek tőlük. A palóc ember nem tolakodó, nem kíván senkire semmit ráerőltetni, de be kell mutatnunk azt, amivel rendelkezünk – hangsúlyozta Skuczi Nándor.Nem vagyunk semmivel sem kevesebbek, mint bárki a Kárpát-hazában, ezt pedig most a Hollókőre látogató vendégeknek is megmutathatjuk. A Vedd a nógrádit! program célja az is, hogy erősítse ezt a tudatot, a büszkeségünket, a szülőföld szeretetét – fogalmazott a közgyűlés elnöke.

Szabó Csaba, Hollókő polgármestere köszöntőjében kiemelte: Hollókőn szinte minden hónap örömeket tartogat, a június például a vár újranyitását és a megyei önkormányzat rendezvényét hozta. A településvezető a helyi termékeket népszerűsítő eseményről azt mondta: az ember szeret távolabb nézni, így sokszor azonban a saját értékeinket nem látjuk.
A Vedd a nógrádit! Fesztivál most remek alkalmat biztosított arra, hogy szűkebb hazánk termelői is bemutatkozhassanak – húzta alá Szabó Csaba.
A polgármester arról is beszélt, hogy Hollókő nagyon sok területen lépett előre jelentősen az elmúlt időszakban, a helyi termékeket szinte minden eseményükön népszerűsítik, de ezen a területen nekik is van még tennivalójuk.

A Vedd a nógrádit! programhoz már csatlakozott termelők tucatja árusított az eseményen, a látogatók előszeretettel kóstoltak és vásároltak a portékákból. Ez utóbbit hamarosan egy közös webáruházól is meg lehet majd tenni, a megyei önkormányzat ugyanis már dolgozik egy közös Vedd a nógrádit! webáruház kialakításán.

A termelői piacot kísérő színpadi programban a helyi népzenei és néptánc formációk mellett többek között a Desperado és Péter Szabó Szilvia is koncertet adott Hollókőn. De sor került nyereményjátékra is, amelyen minden, a helyszínre érkezett és regisztrált érdeklődő esélyes volt Vedd a nógrádit!-os nyeremény hazavitelére.

- Részletek
Nógrád Megye Önkormányzata küldetésének tekinti, hogy erősítse a helyiek szülőföldjük iránt érzett kötődését, s ennek érdekében pályázati támogatás bevonásával számos programelemet valósít meg. A közelmúltban általános és középiskolás Nógrád megyei fiatalok számára online néprajzi csapatversenyt rendeztek.
A szervezést a digitális versenyek terén is jártas Balassi Bálint Megyei Könyvtár szakmai csapata vállalta. A versenyen 28 diák vett részt. Az április-május hónapokban lezajlott játékos megmérettetés eredményhirdetését a közelmúltban tartották a megyei könyvtárban. Az eseményen Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke beszédében megköszönte a szervezők munkáját, a gyerekeknek pedig a részvételt és kiemelte: a verseny lehetőséget teremtett arra, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a nógrádi hagyományokhoz, a népi kultúrához, szűkebb hazájuk múltjához. Ezáltal pedig erősödhet helyi identitásuk, erősödhet a szülőföldhöz való kötődésük.
Mint megtudtuk, az ötfordulós online verseny során a feladatokkal érintették a Nógrádikumok, a paraszti élet és a palóc nyelvjárás, a régi szokások, a népviselet, a történelmi Nógrád megye földrajza, a palóc mesevilág, az építészet és a kézművesség tematikáját. A versenyt az általános iskolások kategóriájában a Balázs Hanna, Berecz Jázmin, Bodnár Bianka, Kállay Cintia által alkotott csapat nyerte, míg a középiskolások között Fazekas Luca, Földi Ábel, Majcher Levente, Kojnok Máté, Vanó Zétény csapata diadalmaskodott. Mindkét csapatot a Bolyai János Gimnázium tanulói alkották. Felkészítő tanáruk Gedeon Hajnalka volt, akinek munkáját oklevéllel ismerték el a szervezők.
Pontos eredmények:
10-14 éves korosztály
- Fantázianév: Balázs Hanna, Berecz Jázmin, Bodnár Bianka, Kállay Cintia (Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, felkészítő tanár: Gedeon Hajnalka)
- Öregek és Juliska: Pintér Csepke, Nagy Zoé, Déczi Gergő, Nagy Dominika, (SÁI Beszterce-lakótelepi Általános Iskola, felkészítő tanár: Kancsulik Tiborné)
- Kodály boldogsága: Mátrai Lola, Ludvig Levente, Szabó Franciska, Tóth Patrícia (SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, felkészítő tanár: Marcsó Éva)
14-18 éves korosztály
- Palóc művészlelkek: Fazekas Luca, Földi Ábel, Majcher Levente, Kojnok Máté, Vanó Zétény (Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, felkészítő tanár: Gedeon Hajnalka)
- Rafináltak: Koós Kamilla Virág, Kertes Victoria, Jobbágy Kristóf, Aladi Vanessza (NMSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola, felkészítő tanár: Vinczéné Hurják Mónika)
- A Keri csillagai: Orosz Barbara, Verbói Gabriella, Bangó Ivett, Murár Emília (NMSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola, felkészítő tanár: Vinczéné Hurják Mónika)
- Részletek
A Via Carpatia Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás, a Kassa (Košice) Megyei Önkormányzat és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. meghirdeti az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alap projektjeinek pénzügyi támogatására vonatkozó pályázati felhívását.
A Keleti programterület (Kassai kerület, Besztercebányai kerület, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) helyi önkormányzatai, iskolái, egyházai és nonprofit szervezetei pályázhatnak az ERFA-ból folyósított pénzügyi hozzájárulásra 20.000 € - 50.000 € terjedő összegben.
A Kisprojekt Alap a 4 Prioritási tengelyen belül „Közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása” benyújtott pályázatok támogatására irányul. A jelen felhívás 2022. május 17-én kerül meghirdetésre és lezárásának időpontja 2022. június 17.
A Kisprojekt Alap pénzügyi támogatásra vonatkozó pályázati felhívás részletes leírását, a jogosultság követelményeit, a benyújtás és elbírálás feltételeit 2022. május 17-től megtalálják a következő honlapon: http://www.viacarpatia-spf.eu/-vyzva-na-predkladanie-ziadosti-o-fp.

- Részletek
Nógrád Megye Önkormányzata a TOP-5.3.2-17-NG1-2018-00001 azonosító számú pályázatban helyi identitást erősítő programokat valósít meg. A projekt részeként a Nógrád Megyei Levéltár történeti feltárást végez azzal a céllal, hogy bővítsék az elérhető digitális anyagok tárát, gazdagítsák a pedagógusok és diákok által használható online feladatok sorát, s egy hiánypótló megyetörténeti kötetet készítsenek elő. Mindezen feladatok elvégzését a helyi közintézményekkel való együttműködésben kívánják megvalósítani, amelynek érdekében május 12-én fórumot rendeztek.
A Nógrád Megyei Levéltár adott otthont a fórumnak, amelyen részt vettek a levéltár munkatársai, a helyi intézmények, közösségek képviselői, valamint a megyei önkormányzat projektreferensei.
A Nógrád Megyei Levéltár igazgatója ismertette a projekt részleteit. – Az elérendő célok közé tartozik egyrészt, hogy létrehozzuk a Nógrád Megyei Digitális Tárat, amelynek elkészítésén már hónapok óta dolgoznak az intézmény munkatársai – mondta Gusztiné dr. Toronyi Judit. Hozzátette: történeti blog formájában fogják az érdeklődők elé tárni azokat a szakmai írásokat, videókat, a középiskolás korosztályt célzó digitális feladatokat, ismeretterjesztő játékokat, tanári segédanyagokat, amelyekkel a nógrádi identitást igyekeznek majd erősíteni. Megyei történelmi online képcsarnokot gyűjtenek össze, amelyben a szűkebb hazánk településeiről készült képeslapokat, fényképeket, pecséteket, címereket ismerhetik meg az érdeklődők. Megtalálhatóak lesznek a megyéhez kötődő ismert emberek életrajzai és fényképei is, valamint azoknak a közösségi eseményeknek az adatbázisát is elkészítik, illetve megjelenítik, amelyek hagyományteremtő erejükkel őrzik a megyei identitást.
Gusztiné dr. Toronyi Judit igazgató kiemelte: a projekt részeként készül egy megyetörténeti jelentőségű dokumentum, amelyen dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Miskolci Akadémiai Bizottság alelnöke, a nógrádi Palócföld folyóirat főszerkesztője dolgozik. A fórumon a tudományos munka készítője elmondta, hogy a kötet a Nógrád megyei nyelvhasználat és ezen keresztül a társadalom, a helyi identitás történeti állomásait kívánja bemutatni. - Mivel a nyelv egy nemzet, a nyelvjárás pedig egy regionális beszélőközösség identitásának a része, ezért a megye területén beszélt palóc nyelvjárás történetének ismerete a nógrádi identitás fontos szegmentuma – fogalmazott dr. Gréczi-Zsoldos Enikő.
Nógrád Megye Önkormányzata részéről Murányi Bálint referens szólt a megjelentekhez. Örömét fejezte ki afelől, hogy lelkes társszervezetek bevonásával megvalósulhatnak „A helyi identitás erősítése Nógrádban” című projektek. Mint fogalmazott, céljuk, hogy erősítsék a szülőföldhöz való kötődést, a helyi értékek megismerését és továbbvitelét ebben a gyorsan változó és zavaros mai korban. Hangsúlyozta, hogy a közös alkotás végén fogják közszemlére bocsátani az elvégzett munka eredményét, amelytől azt remélik, hogy leképeződik majd a helyi társadalom szereplői körében. – Kiemelt célcsoportként kezeljük a felnövekvő generációkat, hiszen a helyi identitás érzését már óvodás és iskolás korban érdemes kialakítani a gyerekekben.
„A helyi identitás erősítése Nógrádban” projektben egyebek mellett készül a palóc gasztronómiát bemutató kiadvány, tananyagfejlesztés az általános iskolás korosztály részére, osztálykirándulásokat fognak szervezni, az óvodásoknak mesekönyv és játék készül majd, de zajlik online néprajzi csapatverseny és palóc népművészeti tehetségkutató verseny is.
Gusztiné dr. Toronyi Judit kifejtette: a Levéltár által megvalósítandó projektfeladat harmadik területét képviselte ez a fórum, amely lehetőséget adott arra, hogy a jelenlévő intézmények és közösségek képviselői tudásukat megosztva hangolják össze munkájukat, illetve ötleteikkel segítsék szűkebb hazánk múltjának megőrzését. Ezt a fórumot továbbiak is követik a jövőben.
- Részletek
A „Találjuk ki Nógrád megyét!” verseny szabályzata
A verseny célja
Az „Találjuk ki Nógrád megyét!” verseny célja: a Nógrád megyei fiatalok véleményének, elképzelésének megismerése arról, hogy milyen helyen szeretnének élni, ők milyen terveket valósítanának meg, mi tenné számukra még élhetőbbé, szerethetőbbé szülőföldjüket.
A verseny menete
A verseny 14-25 év közötti, Nógrád megyében született vagy itt élő, tanulói jogviszonnyal rendelkező fiatalok körében kerül meghirdetésre.
Nevezési határidő: 2022. május 31.
Nevezni az elkészített pályaművekkel lehet, amelyeket 2022. május 31-én 23.59 percig várjuk a
A határidő lejárta után beérkezett pályaműveket nem áll módunkban értékelni.
A nevezés ingyenes.
A feladat
A verseny 2 fordulóból áll.
Az első fordulóban (válogató) a versenyzők elkészítik a versenyfeladatukat, s azt elküldik a megadott határidőig, a megadott email-címre. A versenyfeladat egy maximum 15 diából álló prezentáció készítése (power point formátumban), amely a nevező ötleteit tartalmazza arra vonatkozóan, hogy szerinte mitől lehetne még élhetőbb, vonzóbb a megye, milyen az általa elképzelt jövő, ahol szívesen élne szülőföldjén és mi mindenen változtatna ennek érdekében?
A feladat elkésztése kizárólag digitális technikával lehetséges, ezért a versenyző akár hosszabb ideig is dolgozhat rajta, alakíthatja azt, míg össze nem állítja a számára legelfogadhatóbb verziót. Pályázni azonban egy személy egy pályaművel tud, vagyis csak egyszer adhat le ppt-t és a már leadott prezentáció a későbbiekben nem módosítható.
A versenymunka leadása kizárólag interneten keresztül lehetséges. A prezentáció elkészítéséhez felhasználható bármilyen segédeszköz, ez egyben egyfajta kutatómunka, „felfedező kaland” térségünkről és elmélyülés a versenyző fiatal saját igényeit tekintve.
A második forduló a döntő, ahová a 6 legjobb pályaművet készítő tanulót hívjuk meg. A döntő helyszíne a Megyeháza lesz.
A döntőn a versenyzők prezentálják a Nógrád megye fejlesztéséről szóló előadásukat. A zsűri az előadásokat pontozza egy szempontrendszer alapján, a győztesről pedig az összpontszámok döntenek majd.
Pontozási szempontok:
- tartalom (ezen belül: ötletesség, megvalósíthatóság, megalapozottság)
- prezentáció – személyes előadás (ezen belül: előadásmód, érthetőség, meggyőzőerő)
A díjazás
A verseny 1. helyezettje minimum 200 ezer forint, a 2. és 3. helyezettek egyenként minimum 100 ezer forintos okoseszközt nyer.
Jogi vonatkozások
A versennyel kapcsolatos minden képi és írott anyag a versenyt szervező Nógrád Megyei Önkormányzat szellemi tulajdona.
A nevezéshez szükséges adatok megadásával és a pályamű beküldésével a nevező személy elfogadja jelen szabályzatot.
A versenyzők adatai kizárólag a verseny lebonyolításához kerülnek nyilvántartásba, azok harmadik fél számára nem kerülnek átadásra.
Szakmai háttér
A verseny szakmai minőségét Lőrincz Gyula, a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal Területfejlesztési és Területrendezési Osztály osztályvezetője biztosítja.
A zsűrit fejlesztési szakemberek és megyei döntéshozók alkotják.
Információ, segítségkérés
E-mail:
Telefon: 32/620-293 hétköznap: 8:00 - 16:00-ig
- Megindult a TOP Plusz támogatási forrásainak áramlása Nógrád megyébe
- Kihívás napja
- Szeretnél egy új laptopot pár diáért cserébe?
- Salgótarjánban vendégeskedő spanyol diákokat fogadták a megyeházán
- Nógrád megyei termékek nyerték el a Geofood védjegyet
- Ünnepi közgyűlés, Dorogháza - Videó
- Ünnepi közgyűlés Dorogházán
- Online néprajzi csapatversenyt hirdettek
- Ünnepi közgyűlés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére
- Idén több fordulóban lehet pályázni a GEOfood nemzetközi védjegyhasználatra
Alkategóriák
Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.
Tel.: 06-32/522-520
Email:






