Nógrád Vármegye Önkormányzata

Nógrád Megye Önkormányzata a TOP-5.3.2-17-NG1-2018-00001 azonosító számú pályázatban helyi identitást erősítő programokat valósít meg. A projekt részeként a Nógrád Megyei Levéltár történeti feltárást végez azzal a céllal, hogy bővítsék az elérhető digitális anyagok tárát, gazdagítsák a pedagógusok és diákok által használható online feladatok sorát, s egy hiánypótló megyetörténeti kötetet készítsenek elő. Mindezen feladatok elvégzését a helyi közintézményekkel való együttműködésben kívánják megvalósítani, amelynek érdekében május 12-én fórumot rendeztek.

A Nógrád Megyei Levéltár adott otthont a fórumnak, amelyen részt vettek a levéltár munkatársai, a helyi intézmények, közösségek képviselői, valamint a megyei önkormányzat projektreferensei.

A Nógrád Megyei Levéltár igazgatója ismertette a projekt részleteit. – Az elérendő célok közé tartozik egyrészt, hogy létrehozzuk a Nógrád Megyei Digitális Tárat, amelynek elkészítésén már hónapok óta dolgoznak az intézmény munkatársai – mondta Gusztiné dr. Toronyi Judit. Hozzátette: történeti blog formájában fogják az érdeklődők elé tárni azokat a szakmai írásokat, videókat, a középiskolás korosztályt célzó digitális feladatokat, ismeretterjesztő játékokat, tanári segédanyagokat, amelyekkel a nógrádi identitást igyekeznek majd erősíteni. Megyei történelmi online képcsarnokot gyűjtenek össze, amelyben a szűkebb hazánk településeiről készült képeslapokat, fényképeket, pecséteket, címereket ismerhetik meg az érdeklődők. Megtalálhatóak lesznek a megyéhez kötődő ismert emberek életrajzai és fényképei is, valamint azoknak a közösségi eseményeknek az adatbázisát is elkészítik, illetve megjelenítik, amelyek hagyományteremtő erejükkel őrzik a megyei identitást.

Gusztiné dr. Toronyi Judit igazgató kiemelte: a projekt részeként készül egy megyetörténeti jelentőségű dokumentum, amelyen dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Miskolci Akadémiai Bizottság alelnöke, a nógrádi Palócföld folyóirat főszerkesztője dolgozik. A fórumon a tudományos munka készítője elmondta, hogy a kötet a Nógrád megyei nyelvhasználat és ezen keresztül a társadalom, a helyi identitás történeti állomásait kívánja bemutatni. - Mivel a nyelv egy nemzet, a nyelvjárás pedig egy regionális beszélőközösség identitásának a része, ezért a megye területén beszélt palóc nyelvjárás történetének ismerete a nógrádi identitás fontos szegmentuma – fogalmazott dr. Gréczi-Zsoldos Enikő.

Nógrád Megye Önkormányzata részéről Murányi Bálint referens szólt a megjelentekhez. Örömét fejezte ki afelől, hogy lelkes társszervezetek bevonásával megvalósulhatnak „A helyi identitás erősítése Nógrádban” című projektek. Mint fogalmazott, céljuk, hogy erősítsék a szülőföldhöz való kötődést, a helyi értékek megismerését és továbbvitelét ebben a gyorsan változó és zavaros mai korban. Hangsúlyozta, hogy a közös alkotás végén fogják közszemlére bocsátani az elvégzett munka eredményét, amelytől azt remélik, hogy leképeződik majd a helyi társadalom szereplői körében.  – Kiemelt célcsoportként kezeljük a felnövekvő generációkat, hiszen a helyi identitás érzését már óvodás és iskolás korban érdemes kialakítani a gyerekekben.

„A helyi identitás erősítése Nógrádban” projektben egyebek mellett készül a palóc gasztronómiát bemutató kiadvány, tananyagfejlesztés az általános iskolás korosztály részére, osztálykirándulásokat fognak szervezni, az óvodásoknak mesekönyv és játék készül majd, de zajlik online néprajzi csapatverseny és palóc népművészeti tehetségkutató verseny is.

Gusztiné dr. Toronyi Judit kifejtette: a Levéltár által megvalósítandó projektfeladat harmadik területét képviselte ez a fórum, amely lehetőséget adott arra, hogy a jelenlévő intézmények és közösségek képviselői tudásukat megosztva hangolják össze munkájukat, illetve ötleteikkel segítsék szűkebb hazánk múltjának megőrzését. Ezt a fórumot továbbiak is követik a jövőben.

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test