Nógrád Vármegye Önkormányzata

Nógrád Megye Önkormányzata küldetésének tekinti, hogy erősítse a helyiek szülőföldjük iránt érzett kötődését, s ennek érdekében pályázati támogatás bevonásával számos programelemet valósít meg. A közelmúltban általános és középiskolás Nógrád megyei fiatalok számára online néprajzi csapatversenyt rendeztek.

A szervezést a digitális versenyek terén is jártas Balassi Bálint Megyei Könyvtár szakmai csapata vállalta. A versenyen 28 diák vett részt. Az április-május hónapokban lezajlott játékos megmérettetés eredményhirdetését a közelmúltban tartották a megyei könyvtárban. Az eseményen Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke beszédében megköszönte a szervezők munkáját, a gyerekeknek pedig a részvételt és kiemelte: a verseny lehetőséget teremtett arra, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a nógrádi hagyományokhoz, a népi kultúrához, szűkebb hazájuk múltjához. Ezáltal pedig erősödhet helyi identitásuk, erősödhet a szülőföldhöz való kötődésük.

Mint megtudtuk, az ötfordulós online verseny során a feladatokkal érintették a Nógrádikumok, a paraszti élet és a palóc nyelvjárás, a régi szokások, a népviselet, a történelmi Nógrád megye földrajza, a palóc mesevilág, az építészet és a kézművesség tematikáját. A versenyt az általános iskolások kategóriájában a Balázs Hanna, Berecz Jázmin, Bodnár Bianka, Kállay Cintia által alkotott csapat nyerte, míg a középiskolások között Fazekas Luca, Földi Ábel, Majcher Levente, Kojnok Máté, Vanó Zétény csapata diadalmaskodott. Mindkét csapatot a Bolyai János Gimnázium tanulói alkották. Felkészítő tanáruk Gedeon Hajnalka volt, akinek munkáját oklevéllel ismerték el a szervezők.

Pontos eredmények:

10-14 éves korosztály

  1. Fantázianév: Balázs Hanna, Berecz Jázmin, Bodnár Bianka, Kállay Cintia (Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, felkészítő tanár: Gedeon Hajnalka)
  2. Öregek és Juliska: Pintér Csepke, Nagy Zoé, Déczi Gergő, Nagy Dominika, (SÁI Beszterce-lakótelepi Általános Iskola, felkészítő tanár: Kancsulik Tiborné)
  3. Kodály boldogsága: Mátrai Lola, Ludvig Levente, Szabó Franciska, Tóth Patrícia (SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, felkészítő tanár: Marcsó Éva)

14-18 éves korosztály

  1. Palóc művészlelkek: Fazekas Luca, Földi Ábel, Majcher Levente, Kojnok Máté, Vanó Zétény (Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, felkészítő tanár: Gedeon Hajnalka)
  2. Rafináltak: Koós Kamilla Virág, Kertes Victoria, Jobbágy Kristóf, Aladi Vanessza (NMSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola, felkészítő tanár: Vinczéné Hurják Mónika)
  3. A Keri csillagai: Orosz Barbara, Verbói Gabriella, Bangó Ivett, Murár Emília (NMSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola, felkészítő tanár: Vinczéné Hurják Mónika)

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test