Nógrád Vármegye Önkormányzata

Diákoknak is segít a Tragédia-értelmezésben egy új, az önkormányzat által készíttetett Madách-film

2024. február 16-tól elérhető a nagyközönség számára az „Egy nógrádi próféta – Madách Imre és Az ember tragédiája” című film, amelyet a Cameofilm Stúdió Kft. készített Nógrád Vármegye Önkormányzata megbízásából – jelentette be a salgótarjáni vármegyeházán tartott sajtótájékoztatón Skuczi Nándor vármegyei közgyűlési elnök, valamint Csáky Attila, a dokumentumfilm producere és Barlay Tamás forgatókönyvíró-rendező.

Mindenki számára elérhető Nógrád Vármegye Önkormányzatának Youtube-csatornáján az „Egy nógrádi próféta - Madách Imre és Az ember tragédiája” című, fél órás film, amelynek ünnepélyes sajtóvetítését a Vármegyeházán tartották február 16-án. A produkció levetítése előtt Skuczi Nándor, a vármegyei közgyűlés elnöke arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy az alkotást a Cameofilm Stúdió Kft. készítette Nógrád Vármegye Önkormányzata megbízásából. 

 

Elkötelezettek vagyunk abban, hogy az itt élők Palócföld iránti szeretetét, identitástudatát erősítsük. Az elmúlt években számos lépést tettünk célunk elérése felé – hangsúlyozta az elnök. – Ez a film is illik ezek sorába. Azért készült, hogy a mai fiatalok számára is érthetőbbé tegye nagy írónk, Madách Imre művét. A tananyag kiegészítéseként valamennyi középiskolába szeretnénk eljuttatni ezt az alkotást nemcsak a vármegyében, hanem az egész országban, sőt, akár országhatárokon túl is. Hozzátette: az önkormányzat fontosnak tartja Madách hagyatékának ápolását. Mindenkinek meg kell ismerni annak nagyszerűségét, azon keresztül a Palócföld értékeit.

A bemutatón Barlay Tamás forgatókönyvíró-rendező elmondta: Az ember tragédiájának alapstruktúrája az, hogy Lucifer és Ádám színről színre végigjárják a történelmi korszakokat. A film ennek megfelelően egy tanár és diák képzeletbeli utazásán keresztül bejárja az író életének helyszíneit, így mutatja be a művet, Madách Imre életét, azon keresztül Nógrád vármegyét. A tanár szerepére megnyerték a híres és közkedvelt magyartanárt, Nényey Pált, aki saját osztályával szerepel a filmben.

A vármegyei önkormányzattal, illetve az térségben található kulturális intézményekkel való szoros együttműködésnek köszönhetően valósult meg a film, amely megmutatja nemzeti kultúrkincsünk egy szeletét – fogalmazott Csáky Attila, a dokumentumfilm producere. – Az alkotás legnagyobb erénye, hogy a fiatalok számára is érthetően, befogadhatóan beszél Madáchról és Az ember tragédiájáról. Ezáltal megérthetik annak mondanivalóját, felkeltheti érdeklődésüket Madách életműve iránt. Mindehhez a kulisszát Nógrád adja, annak csodálatos környezete, azok a helyszínek, ahol a nagy író élt és alkotott.

 

A bemutatón elhangzott: azzal, hogy a film elkészült, még nem ért véget a feladat. Sőt, ezután következik annak minél szélesebb körben való megismertetése.

 

 

 

 

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test