Nógrád Vármegye Önkormányzata

A salgótarjáni megyeháza előtt elhelyezett „Hitemet nem veszítem” feliratú emléktáblával tiszteleg az utókor a felvidéki mártír, Esterházy János előtt. A május 18-án tartott emléktáblaavatást a Főplébánia templomban szentmise előzte meg, amelyet Esterházy János boldoggá avatásáért ajánlottak fel.

Esterházy János magyar-lengyel származású gróf, pozsonyi parlamenti képviselő, s mindenek felett az emberi méltóság és igazságosság védelmezője volt. A második világháború idején segítette a zsidókat és más szükséget szenvedőket, amiért a magyar nyilasok és a német nácik is likvidálni akarták. 1945-ben a kommunisták letartóztatták, Moszkvában 10 év kényszermunkára ítélték. A Csehszlovák Népbíróság halálra ítélte, amit a kommunista hatóság a gulagról való visszatérése után életfogytiglani börtönre változtatott. A munkatáborban súlyos tödőbajt kapott, az orvosi ellátást azonban megtagadták tőle, emiatt súlyos szenvedések között a mírovi politikai börtönben 1957-ben meghalt.

A május 18-án rendezett Nógrád Vármegyei Esterházy János Emlékünnepség ahhoz a kezdeményezéshez kapcsolódó esemény volt, amelyet a hívők Esterházy János boldoggá avatása érdekében szerveznek immár évek óta. A Vatikán 2018 novemberében engedélyezte Esterházy János boldoggá avatási eljárásának megindítását, amelyet a krakkói érsek kezdeményezett. Nógrád vármegyében jelentős tisztelet övezi Esterházy emlékét, az elmúlt időszakban többek között Kazáron és Bujákon is tartottak szentmisét a boldoggá avatásért.

A május 18-i salgótarjáni szentmisét Dr. Varga Lajos, a Váci egyházmegye segédpüspöke celebrálta. – Kinek tartotta megát Esterházy János? – tette fel a kérdést prédikációjában, majd kifejtette: - Beletartozhatott a magyar arisztokráciába grófi születése okán. De politikusnak is tarthatta magát, hiszen parlamenti képviselő volt. Viszont nem ezek voltak a legfontosabbak számára. Az ő sajátos identitása a kereszténysége volt – fejtette ki a segédpüspök, kiemelve, hogy Esterházy János elsősorban keresztény volt, mindent ebbe integrált, akár a magyarságról volt szó, akár a politikáról. Börtönéveiről szólva Dr. Varga Lajos hangsúlyozta, hogy „a szenvedésbe bele lehet törni”. – Esterházy János a saját szenvedésétől a keresztúti imádság által tudott eltávolodni. Elmélyedve Jézus szenvedéseiben, fel tudta dolgozni a rá váró nehézségeket. Élete példamutató mindannyiunk előtt – húzta alá a segédpüspök és hozzátette: - Kérjük, hogy a boldogok között tisztelhessük őt, imádkozzunk boldoggá avatásáért!

A szentmise végén Dr. Molnár Imre történész, Esterházy-kutató lépett a szószékhez és megköszönte a Nógrád vármegyei és annak felvidéki részében élő hívőknek is, hogy apostoli munkát végeznek azért, hogy Esterházy János tisztelete és példája minél szélesebb körben ismert legyen. – Összefogásra van szükség ahhoz, hogy boldoggá avassák – emelte ki, majd kutatómunkája során fellelt iratokból, levelekből idézett, hogy megismertesse a jelenlévőkkel Esterházy János nagyságát. Mint megtudtuk, ő a fogságban sem magáért, hanem mindannyiunkért, sőt ellenségeiért és a nemzetek közötti megbékélésért imádkozott. A végsőkig hitt és szerette Istent. Dr. Molnár Imre kiemelte: - Ahogy Esterházy élt és hitt, az a kereszténység csúcsa. Minden embertelenség az istentelenségből fakad – példája ezt üzeni nekünk, az utókornak.

Az alsódoboki Esterházy zarándokközpont vezetőjének, Paulisz Mariánnak a tanúságtételét is hallhatták a jelenlévők a salgótarjáni Főplébánia Templomban. Mint mondta, azért építették fel a zarándokközpontot, hogy teljesítsék Esterházy végakaratát. – Életútja példa számunkra – mondta, hozzátéve, hogy amikor nehézséggel találkozik, mindig Esterházy ad neki erőt, aki „százszor többet kibírt, százszor többet megtett a felvidéki magyarokért, a lengyelekért, a zsidókért”. Paulisz Marián – aki egyben Alsódobok polgármestere is – meghívta az érdeklődőket az Esterházy zarándokhelyre, ahol lelki támaszt kaphat bárki és egy olyan „csomagot” kap, amelyet egy életre magukkal vihetnek és minden nap segíti őket.

Ezt követően került sor a megyeháza előtt lévő kereszt oldalán elhelyezett emléktábla felavatására. Az emléktáblát Balla Mihály országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor vármegyei közgyűlési elnök leplezte le, majd Dr. Varga Lajos segédpüspök áldotta meg.

Az eseményen Skuczi Nándor vármegyei elnök emlékbeszédében azt hangsúlyozta: büszkének kell lennünk Isten hű, magyar szolgáira. Felidézte Romzsa Tódor, Apor Vilmos, Márton Áron és Mindszenty bíboros nagyságát, hozzájuk hasonlítva Esterházy János mártíromságát. Mint fogalmazott: - Külön-külön, más-más helyen, de egy ugyanazon parancsot, a lelkiismeret isteni parancsát követve vállalták sorsukat. S közülük ma hárman, Márton Áron, Mindszenty József és gróf Esterházy János a boldoggá avatás előszobájában várják égi türelemmel, hogy csatlakozzanak a boldogság szentségében Aporhoz és Romzsához. Én pedig azért imádkozom, hogy egyszerre érje Őket ez a megtiszteltetés. Együtt és egyszerre szerezzenek határtalan örömöt sokat szenvedett népüknek, nekünk, magyaroknak. – emelte ki Skuczi Nándor elnök.

Csáky Pál, Nógrád vármegye díszpolgára, felvidéki magyar író, politikus beszédében Esterházy közéletben betöltött szerepét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy olyan értékeket képviselt, amelyre ma is nagy szükség van. S azzal, hogy Nógrád vármegye felkarolta ezt az ügyet, azt üzeni a világnak, hogy az értékek mellett teszi le a voksot és tisztességes világban akar élni.

A Nógrád Vármegyei Esterházy János Emlékünnepségen művészek is köreműködtek. Hallhattuk-láthattuk a Haraszti ikreket, Csábi Istvánt és Híves Istvánt.  Az eseményt a Reconciliatio – Esterházy János Egyesület és a Polgárok Balassagyarmatért és a Palócságért Alapítvány szervezte.

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test