Nógrád Vármegye Önkormányzata

A tragikus trianoni döntés után négy évvel, 1924. február 15-én csatolták vissza Csehszlovákiától hazánkhoz Somoskőújfalut, amelyre minden évben megemlékeznek. A február 12-én tartott ünnepségen Skuczi Nándor közgyűlési elnök mondott beszédet.

A nool.hu beszámolója szerint a rendezvény szentmisével kezdődött a településen, majd a Hazatérés Házánál Tábor Anita polgármester köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: idén Somoskőújfalu és Somoskő hazatérésének 99. évfordulójáról emlékeztek meg. 

– Ezzel együtt emlékszünk arra, hogy mennyi könny, szenvedés, alázat és akarat, mennyi éjszakába nyúló tárgyalás, stratégia és szövetségkeresés, mennyi remény és a csillagok szerencsés együttállása, s mekkora bátorság kellett mindahhoz, hogy Somoskőújfalu és Somoskő hazatérjen – emelte ki a település vezetője, hozzátéve: soha nem szabad feladni és elfelejteni! – Ha elfelejtjük hőseinket és példáikat, akkor hagyjuk begazosodni a járt utat, elveszítjük önbizalmunkat és elfelejtjük, hogy mire is voltunk képesek. Emlékezzünk a hazatérés hőseire, de arra is, hogy magát ezt az ünnepet két évtizede tartjuk – hangsúlyozta Tábori Anita.

Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke arról beszélt, hogy az egész vármegyének, az országnak és a határ túloldalán élő magyar közösségeknek is fontos a hazatért falu. Somoskő egy országkapu, s különös történelmével egy viszonyítási pont is. – A szomszédunkban zajló pusztító és esztelen háború sok mindenre rávilágít és még a nemzete iránt is jószerivel közömbös embert is rádöbbenni arra, hogy milyen felfoghatatlanul nagy kincs a haza. A haza, amelynek jelentőségét csak az érezheti át pontosan, aki már egyszer végleg vagy átmenetileg elveszítette azt. Szülőföld, otthon és haza. Súlyos fogalmak ezek, s néha talán érdemes elgondolkodni a jelentésükön és a jelentőségükön – húzta alá Skuczi Nándor. Kifejtette: szerencsére nekünk megadatott, hogy szülőföldünkön lehessünk otthon, nem úgy, mint annak a számtalan magyarnak, akik a Trianon miatt elcsatolt településeken maradtak. Az elnök arra is kitért, hogy legtöbbünk figyelmét elvonja az ukrán-orosz háború, vagy az ugyancsak borzalmas, áldozatokat követelő törökországi és szíriai földrengés. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a háború kitörése után Somoskőújfalu volt az első, amely saját jelentős anyagi és erkölcsi támogatást juttatott el a kárpátaljai magyarsághoz. 

– Valahogy talán tudat alatt ott van a belső parancs, hogy segíts a Trianon által sújtotta településeknek. Különösen, ha egyéb csapás is éri őket, mint most – mondta az elnök.

Skuczi Nándor végül kiemelte, hogy jövőre 100. évfordulóját ünneplik a hazatérésnek, amelyre méltó módon kell készülni. Ezt követően a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés virágait a hazatérés tiszteletére állított emlékműnél.

 

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test