Nógrád Vármegye Önkormányzata

Nógrád Megye Önkormányzata a TOP-5.3.2-17-NG1-2018-00001 „A megyei identitás erősítése Nógrádban” című pályázat keretében Palóc Ki Mit Tud?-ot szervezett a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány közreműködésével. A válogatók tavasszal és koranyáron zajlottak. Nyolcvan induló, minden járást lefedő válogató-rendszer jellemezte a mások mellett citerást, tekerőlantost, énekeseket és táncosokat felvonultató versenyt. A legjobbak bemutatkozását és a díjátadót 2022. szeptember 17-én, Nógrád községben, a XVI. Nógrádi Megyenapon tartották.

Bejárta Nógrád megyét a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány által fenntartott Nógrád táncegyüttes felhívása, amelyben arra biztatták a néphagyományok és a népi kultúra őrzői közé tartozó fiatalokat, hogy jelentkezzenek a megyei népművészeti tehetségkutató versenyre. A minden járást lefedő toborzást három válogató követett. A zsűri szakavatott művészekből állt: Kubinyiné szabó Katalin népi ének pedagógus, Mester-szabó Ágnes Ilona néptánc-pedagógus és Lenkó Péter Ki Mit Tud? győztes prímás keresték a legtehetségesebb helyi fiatalokat. Összesen kilenc kategóriában illetve korcsoportban, közel nyolcvan jelentkező közül kerültek ki a legjobbak. A döntősök között végül a szeptember 15-ei végső megmérettetésen állított fel sorrendet a zsűri, amelyet azonban csak a két nappal ezutáni Megyenapon hirdettek ki.

A 2022. szeptember 17-én megrendezett, a helyi értékek felvonultatására hivatott Nógrádi Megyenapot ebben az évben Nógrád községben tartották. A hagyományőrző tehetségkutató verseny legjobbjai itt mutatkoztak be a nagyközönségnek: minden döntős színpadra vitte produkcióját. Láthattunk szóló és csoportos énekeseket, népzenészeket és néptáncosokat is. Az eseményen Latorczai Csaba, a Miniszterelnökség Területfejlesztési Minisztériuma Hivatalának parlamenti államtitkára is köszöntötte a tehetségeket.  A miniszterhelyettes üdvözölte a "hagyományairól, népszokásairól és ínycsiklandó ételeiről híres vidék kedves és vendégszerető közösségét". A tehetségkutató verseny főszervezői Szabó János, nyugalmazott művészeti vezető, a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány szakmai tanácsadója és Kovács József, a többszörös kiemelt nívódíjas Nógrád Táncegyüttes vezetője voltak. A legjobbak jelentős díjazásban részesültek, amelyet Latorczai Csaba miniszterhelyettes, Skuczi Nándor megyei közgyűlési elnök, Dr. Bablena Ferenc megyei közgyűlési alelnök, Varga Richárd Nógrád polgármestere, Balla Mihály országgyűlési képviselő és Bagó József megyei jegyző adtak át részükre. Az oklevél és a Nógrádikumokat bemutató könyv mellett az első helyezettek 100 ezer forint, a második helyezettek 80 ezer forint, a harmadik helyezettek 50 ezer forint értékű Hagyományok Háza vásárlási utalványt nyertek, míg a különdíjasok és a felkészítő tanárok 20 ezer forintot fordíthatnak hasznos eszközök vásárlására.

 

Palóc Ki Mit Tud? - Díjazottak

                               Kategória                   Korcsoport  Név                                                     Helyezés

Néptánc Szóló                   II.            Kojnok Máté                                                     I.

Néptánc Szóló                   II.            Rigó Bence                                                        II.

Néptánc Páros                  I.             Bolyki Lili-Kis Attila Viktor                            I.

Néptánc Páros                  II.            Oszvald Emma-Kiss-Csitári Ákos                I.

Néptánc Páros                  II.            Kis Kamilla Vanda-Kojnok Bence              II.

Népzene                             I.             Vartik Eszter                                                     I.

Népzene                             II.            Reccs duó

(Angyal Dániel-Bakos Becse Bánk)           I.

Népi Ének Szóló                I.             Vincze Aisa                                                        I.

Népi Ének Szóló                I.             Kovács Kincső                                                   II.

Népi Ének Szóló                I.             Deák Borbála                                                    III.

Népi Ének Szóló                I.             Hegedűs Nóra                                                  Különdíj

Népi Ének Szóló                II.            Golyán Gréa                                                      I.

Népi Ének Szóló                II.            Buzás Lilla                                                           II.

Népi Ének Szóló                II.            Kaba Luca                                                           III.

Népi Ének Szóló                II.            Kovács Emma                                                   Különdíj

Népi Ének Csoportos      I.             Gyöngyvirágok Énekegyüttes

(Békés Boglárka, Hrozik Tamara,

Magdus Viktória, Sándor Viktória)           I.

Népi Ének Csoportos      I.             Vartik Eszter-Vartik Zsófia                           II. megosztott

Népi Ének Csoportos      I.             Berecz Janka Veronika-Liska Laura           II. megosztott

Népi Ének Csoportos      I.             Paluch Csenge-Paluch Luca                         III.

Népi Ének Csoportos      II.            Hajlonca Énekegyüttes

(Buzás Lilla, Golyán Gréta,

Vincze Aisa, Molnár Hanna)                        I.

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test