Nógrád Megye Önkormányzata

Nagylócon tartotta ünnepi közgyűlését Nógrád Megye Önkormányzatának Közgyűlése augusztus 20-án.

Államalapító Szent István ünnepén az új kenyér megáldásával és szentmisével kezdődött a program a Nagylóci Római Katolikus Templomban, majd a résztvevők megkoszorúzták a Szent István domborművet. Az ünnepi közgyűlést a művelődési házban tartották.

A beszédek sorát Szalai Gábor, a házigazda község polgármestere nyitotta, aki hangsúlyozta: a magyarság történelmében az államalapítás volt az egyik legfontosabb sorsfordító esemény. – Szent István a keresztény hit alapjaira építve tudott stabil viszonyokat teremteni az országban. Az elmúlt több mint egy évezredben már számos alkalommal bebizonyosodott, hogy a magyarság csak országunk egysége és a keresztény hit által lehet sikeres – fogalmazott és hozzátette: láthatjuk, hová vezet ha hagyjuk elveszni az értékeinket és a kereszténységünket, mert nyugaton már gazdasági, demográfiai, erkölcsi és ideológiai téren is a krízis jelei mutatkoznak.

Balla Mihály országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy az út, amin járunk tele van buktatókkal, ezért meg kell találnunk, merre menjünk. Az elmúlt évezred viszont megmutatta azt is, hogy ha összefogunk, akkor a legnagyobb gondokon is túljuthatunk. Az államalapítást nemcsak hazánkban ünneplik az emberek, hanem a határainkon túli magyaroknak is fontos esemény, hiszen a hitük és a nyelvük által nemzetünkhöz tartoznak.

„Van, ami örök!” – kezdte ünnepi beszédét Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, majd kifejtette, hogy Szent István emléknapjának is különös fénytörést ad ez a három szó. - Ha államalapító nagy királyunk egy percig is kételkedett volna Isten örökkévalóságában, talán nem is tért volna keresztény hitre.  S, akkor mi egészen biztosan nem állnánk ma itt – fogalmazott, hozzátéve, hogy

 a magyarság esélyt kapott első királyától az életre és az örökkévalóság megcélzására. Skuczi Nándor Szent István érdemei közé sorolta a kereszténység felvétele mellett, a vármegyerendszer életre hívását és az István által létrehozott hatékony haderőt. - Szent István kezdetben a védelem központi elemeinek a várakat választotta, nálunk éppen Nógrád várát. A várakban elhelyezett katonaság ellátását biztosító, vármegyének nevezett terület vált a közigazgatás alapjává is, egyben gazdasági egységet is képezve – emlékeztetett a megyei közgyűlés elnöke, majd szólt arról is, hogy szerinte egyre bővülő és korszerűsödő, gazdaságösztönző szerepet kell betölteniük a vármegyéknek. Hozzátette: - A vármegyék helyi identitásképző ereje most is elvitathatatlan, hazafiságunk alapja, mely tovább erősítendő.

Az aktuálpolitikai helyzetről Skuczi Nándor így fogalmazott: - A mi dolgunk nem a fegyverszállítás, hanem a mérlegelés nélküli humanitárius segítségnyújtás, és a békére törekvés. Nem tudhatjuk előre, hogyan alakul a közeljövőben Európa, s benne hazánk sorsa. (…) ha a jövőre gondolunk, akkor az istváni örökség értelmében minden tőlünk telhetőt elkövetünk hazánk függetlenségének megőrzése érdekében, vármegyénk, országunk, nemzetünk boldogulására. Amennyiben ez így lesz, úgy idén is kérhetjük a Jóistent, hogy: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a vétkeinket” Mert, „Van, ami örök!” – zárta beszédét a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Az ünnepi közgyűlés ezután kulturális műsorral folytatódott, majd Hasznosi Márk természetfotóiból nyílt kiállítás a Művelődési Házban. Az „A Táj, ahogy én látom” című fotókiállítás ezzel negyedik, egyben utolsó állomására érkezett. A fotóművész a teljes kiállítási anyagot Nagyló községnek ajándékozta.

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Pf.: 95

Tel.: 06-32/620-150

Fax: 06-32/620-190

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test