Nógrád Megye Önkormányzata

Elkészült az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna tervezési stratégiája, benne Nógrád megye fejlesztési irányának kijelölésével – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter, a zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton este a salgótarjáni Megyeházán – tudósított a 3100.hu.

Palkovics László Nógrád megye és a megyeszékhely vezetőivel, országgyűlési képviselőivel tartott egyeztetés után elmondta, a megyékre és a megyei jogú városokra lebontott gazdaságfejlesztési elképzelést várhatóan januárban fogja elfogadni a kormány. A miniszter ismertetése szerint a zóna hat megye jövőképét határozza meg a fejlesztési irányok rögzítésével, tíz éves időtávlatban.

Palkovics László kiemelte: az elképzelések Nógrád esetében amellett, hogy a klasszikus ipar tudásalapú fejlesztésére szolgálnak, tartalmaznak olyan elemeket is, melyek a megye szépségeire és természeti környezetére építő gazdasági ágazatokat erősítik.

A miniszter hozzátette: január közepére zárják le a stratégiát, már meghatározva azt is, hogy adott fejlesztési elképzelések milyen uniós vagy magyar költségvetési forrásokból valósulhatnak meg.

A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a megyespecifikus tervekről azt mondta: nem felzárkóztatásban, hanem versenyképesség-javításban gondolkodtak, ennek megfelelően zajlott a tervezés. Skuczi Nándor ismertetése szerint a meglévő előnyt kell kihasználni, ez pedig a természeti környezet és a magas, 40 százalék feletti erdősültségi területarány. Erre alapozva a rekreációs és rehabilitációs ágazatok, illetve az egészség- és sportturizmus került a középpontba, az alapoktól a csúcsszolgáltatásokig – közölte. A megyei közgyűlés elnöke emellett a zöld gazdaságot, a környezetbarát infokommunikációs iparágakat említette a prioritások között, hozzátéve, hogy kitörési pont lehet továbbá a gépjárműipari beszállítás erősítése vagy a hadiiparba bekapcsolódás is.

Skuczi Nándor összefoglalóan úgy fogalmazott, hogy olyan irányokat jelöltek ki, melyek illeszkednek úgy a teljes zóna gazdaságpolitikájába, mint a nemzetgazdaság építésébe, emellett pedig a legjobban szolgálják a megye érdekét és versenyképességének erősítését is.

Ismertetése szerint januárra véglegesítik a terveket, Nógrádban így akár a megyék között elsőként zárulhat le a tervezési fázis. A megyei közgyűlés elnöke köszönetet mondott a nógrádi országgyűlési képviselők munkájáért és a megyei jogú város polgármesterének közreműködéséért.

Balla Mihály országgyűlési: képviselő közölte: már közel két éve zajlik a következő uniós költségvetési ciklussal kapcsolatos tervezés. A Börzsöny-Cserhát-Mátra által közrefogott térség jövőképét Budapest agglomerációjaként határozták meg, turisztikai és gazdaságfejlesztési szempontból is. Nem csak „egyszerű összeszerelő üzemekben” gondolkodnak, inkább a nagyobb hozzáadott értékkel bíró szegmensekben – tett hozzá Balla Mihály.

Palkovics László újságírói kérdésre szólt a helyi felsőoktatás erősítésének felgyorsításáról és arról is, hogy a régió megyéi között a rivalizálás helyett a hálózatos, tervezett, közös fejlesztést ösztönzik. Akármilyen fejlesztésben is gondolkodunk, annak alapja a szakképzés – fogalmazta meg a miniszter, akinek értékelése szerint Nógrád megyében ez a terület jó állapotban van, amit tovább erősíthet majd a technikumok és az egyetemek közötti részbeni „átjárhatóság” biztosítása.

(3100.hu – Salgótarján hírportálja)

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Pf.: 95

Tel.: 06-32/620-150

Fax: 06-32/620-190

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test