Nógrád Vármegye Önkormányzata

Több doboznyi adományt kapott kedden Nógrád megye kínai testvértartományától, Guizhoutól.

A nyolcezer orvosi szájmaszkot és a félszáz védőruhát tartalmazó csomagok a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, valamint a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház szakembereinek jelenthet óriási segítséget a koronavírus elleni védekezésben. Az ünnepélyes átadón dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke fejezte ki háláját a testvértartomány képviselőinek azért, hogy ajándékukkal segítik tovább növelni a nógrádi gyógyintézmények biztonságát a járványhelyzetben.

 

Huang Szilvia, Guizhou tartomány kapcsolattartója elmondta: amikor a járvány berobbant Kínába, akkor Nógrád megye az elsők között látta el az ott élőket több ezer szájmaszkkal. – Nem is volt kérdés, hogy a hónapokkal ezelőtti önzetlen segítséget mi is szerettük volna viszonozni olyan védőfelszerelésekkel, amelyekre Magyarországon is nagy szükség van a vészterhes időkben! – emelte ki Huang Szilvia.

Ezt követően Markó József, a balassagyarmati kórház gazdasági igazgatója és dr. Laczkó Tamás salgótarjáni főigazgatója köszönte meg az intézményeiknek szánt ajándékot, s biztosították az adományozókat: jó helyekre kerülnek a felszerelések.

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test