Nógrád Vármegye Önkormányzata

Kilencvennégy éves korában meghalt Réti Zoltán festőművész, a balassagyarmati zeneiskola alapítója, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje – értesítette az MTI-t a család hétfőn.

A hétfőn elhunyt Réti Zoltán temetése február 17-én, szombaton 11 órakor lesz a balassagyarmati temetőben.
Réti Zoltán 1923-ban született a Nógrád megyei Nagyorosziban. Igazi polihisztor volt, aki a képzőművészetnek és a zenének szentelte az életét: festőművész, a balassagyarmati zeneiskola alapítója és 20 éven át igazgatója, karnagy, a magyar zenetörténet meghatározó verbunkos korszakának kutatója. Ő írta meg a balassagyarmati zeneiskola névadójának, Rózsavölgyi Márknak, a csárdás “atyjának” életét.
Akvarelljein megjelenítette Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Komjáthy Jenő műveit. Az ember tragédiája sorozata bejárta a világot, a Magyar Posta bélyeg formájában is kiadta. Festményei zeneszeretetét is tükrözik.
Számtalan díj, elismerés, kitüntetés birtokosa, díszpolgár Nógrád megyében, Nagyorosziban, Balassagyarmaton, Érsekvadkerten és Kétbodonyban. Sokszor csábították külföldre, de a nógrádi táj volt a mindene, a palócföld szerelmese volt – tudatta családja.

 

(Fotó: Balassagyarmatért Baráti Kör)

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test