Nógrád Vármegye Önkormányzata

Zöld lámpát kapott” közel 13 milliárd forint TOP forrás felhasználása Nógrád megyében"

Kihirdették a Terület- és Településfejlesztési Operatív program eddigi legjelentősebb döntéseit.

 Skuczi Nándor a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Balla Mihály országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos, valamint Becsó Zsolt országgyűlési képviselő 2017. május 2-án, a Megyeházán megtartott sajtótájékoztatón ismertette röviden e döntések legfontosabb adatait.

 Skuczi Nándor tájékoztatása szerint a támogatói döntések eredményeként Nógrád megyét érintően, mintegy 12,9 Mrd forint értékű pályázati forrás felhasználásával számos fejlesztés veheti kezdetét a közeljövőben. Ezek között gazdaságfejlesztési, turisztikai, energetikai és önkormányzati feladatellátást támogató projektek szerepelnek.

 Hangsúlyozta, hogy korábban több mint 6 Mrd forint odaítéléséről már született döntés, melynek eredményeként elindulhatott a megyében több közlekedésfejlesztést támogató beruházás, illetve a foglalkoztatás növelésének elősegítését célul tűzve kezdték meg munkájukat megyei és helyi stratégiai partnerségek, a foglalkoztatási paktumok.

A most kihirdetett döntések, mintegy 129 Nógrád megyei sikeres pályázatot ölelnek fel, melynek köszönhetően 76 megyei település jut fejlesztési forráshoz.

Elmondása szerint a közeljövőben még további 9,8 Mrd forintról fog döntés születni.

Ismertette, hogy a program ezzel még nem záródik, hiszen jelenleg is 11 felhívás áll nyitva, összességében 10,5 Mrd forintos kerettel a támogatási kérelmet benyújtani szándékozók előtt.

Tájékoztatása értelmében a Magyar Államkincstár mielőbb felveszi a kapcsolatot a kedvezményezettekkel a támogatói szerződések megkötése érdekében. A közös cél, hogy májusban aláírt szerződése legyen minden nyertes pályázónak.

A Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal dolgozói a közreműködő szervezettel és az Irányító Hatósággal folyamatosan kapcsolatban állnak és készek a kedvezményezettek számára konstruktív szakmai segítséget nyújtani.

Az országgyűlési képviselő urak kiemelték a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Nógrád megye fejlődésében betöltött fontos szerepét, hangsúlyozták a döntéseknek a választókerületeikben mutatkozó hatását.

 

 

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test