Nógrád Vármegye Önkormányzata

 

2017. március 15-e alkalmából állami kitüntetések átadására került sor

 

Nemzeti ünnepeink alkalmat adnak a meghitt megemlékezésre, a múltba tekintésre, de egyben alkalmat adnak a jelen büszke eseményeinek is.

 

A múlt nagy alakjai mellett, ekkor kifejezhetjük elismerésünket, nagyrabecsülésünket napjaink példaképeinek is. Ők azok, akikre feltétel nélküli tisztelettel tekintünk, akikre büszkék vagyunk.

 

2017. március 15-e alkalmából – a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke kezdeményezése alapján – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést adományozott Dr. Simonyi Sándor részére.

 

A jelentős találmányokkal rendelkező, pilinyi születésű Dr. Simonyi Sándor a szülőfalujában végezte el az általános iskolát, majd a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari Technikumban érettségizett, és a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, 1976-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet.

Az elismert szakember már egyetemi hallgatóként bekapcsolódott az intézet gépelemek tanszékén folyó kutatási munkálatokba, ahol az elektromágneses terek speciális ipari alkalmazásával foglalkozott. A diploma után két évvel, az addigi kutatásait egyetemi doktori disszertációban foglalta össze, amelyet ,,summa cum laude” minősítéssel védett meg, és kutatómunkájának eredménye a mérnökképzés tananyagává vált. Dr. Simonyi Sándor az egyetem gépelemek tanszékén műszaki tanácsadóként folytatta kutató-fejlesztő munkáját, és ekkor jelentette be első találmányát: járműelektronikai rendszerek elméleti alapjait dolgozta ki, majd a hajtáslánc-irányítási rendszer fejlesztését végezte és irányította. Az automata és automatizált sebességváltó-vezérlőrendszerének fejlesztése során 1986-90 között munkatársaival 24 szabadalmi bejelentést dolgozott ki.

Munkahelyei a következők voltak: 1976-1985 között a salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban célgépszerkesztő, minőségellenőrzési főosztályvezető-helyettes, gyáregység vezető, műszaki főosztályvezető beosztásokban dolgozott. 1985-1992 között a Csepel Autógyár elektronikai részlegének vezetője. Kiemelt feladata volt a hajtásvezérlési rendszerek fejlesztése, annak irányítása, különös tekintettel a hidromechanikus automata sebességváltó, illetve mechanikus hajtáslánc vezérlés fejlesztésére. Fejlesztési eredményeit számos szakmai konferencián előadta és szakmai lapokban is publikált.

A sikeres kutatómérnök 1993-ban Trigon Electronica néven saját társaságot alapított, amelyet ma is ügyvezető igazgatóként irányít. A Trigon járműelektronikai, mechatronikai járműautomatikai rendszerek fejlesztésével gyártásával és műszaki kutatás-fejlesztéssel foglalkozik. A cég termékei teherautók, kamionok, autóbuszok, vasúti motorkocsik és mozdonyok, különféle speciális harcjárművek fontos komponensei.

Dr. Simonyi Sándor 2006-ban alapította második cégét, amely a Miskolci Egyetem első spin off vállalata, s a vállalati és egyetemi tudás ipari hasznosítása, a kutatás-fejlesztéshez szükséges szellemi erő biztosítása mellett a Miskolci és Budapesti Műszaki Egyetem intézményeiből kikerülő főként nógrádi kötődésű mérnököket is felkarolja.

 

A Trigon társaság 2002-ben a Palócország kiállítás nagydíját, 2003-ban a MEH és a Magyar Menedzser Szövetség innovációs különdíját kapta meg, Nógrád megye vállalkozása lett 2011-ben (Erste Bank díja), valamint a Magyar Járműipari Felsőoktatási és Kutatási Együttműködés tagvállalata. 

A cégvezetője 2003-ban az Év vállalkozója címet, 2004-ben a Nógrád Megye Gazdaságáért díjat, 2007-ben Salgótarján Önkormányzatának Pro Urbe-díját vehette  át. 2016-ban a felsőoktatásban és tudományszervezésben végzett kiemelkedő munkájáért Szent-Györgyi Albert-díjat kapott.  2016. március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Gazdaságért Díjat adományozott részére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ugyanezen év decemberében a nemzetközi téren is elismert tudományos kutatásáért Gábor Dénes Díjat vehetett át.

Dr. Simonyi Sándor jelenleg a Magyar Innovációs Szövetség országos választmányának tagja. 2007-ben megkapta a Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki Kar Emlékérmét. 2008-ban megyei Príma-díjat felemelő érzéssel vette át, és egy szép álomhoz hasonlította elismerését, s köszönetet mondott támogatóinak.

2010 szeptemberétől a Miskolci Egyetem gépjárműtechnika, technikatörténet témakörben felkért előadója. 2011-től címzetes egyetemi docense, 2012-től a Magyar Mérnökakadémia tagja, 2014. márciusától a Magyar Gépjárműipari Innovációs konzorcium vezetői tisztét tölti be.

Minden autóbusz-szakértői tanácskozáson elhangzott előadás anyaga megjelent a „Járművek” című folyóiratban, a KTE konferencia anyaga a „Vasútgépészet” című szaklapban. Életéről, munkásságáról 2013-ban a BME EJJT gondozásában könyv jelent meg.

2014-ben szülőfalujának díszpolgárává választották. 2015-ben megkapta a Terplán Zénó díjat ( Terplán Family Fondation – USA), valamint 2016. februárjától a Miskolci Egyetem Konzisztóriumának tagja.

 

Publikációk, szakmai előadások:

 

-       Mágnesporos tengelykapcsolók (NME Gépelemek Tanszékének közleményei 1975.)

-       Mágnesporos tengelykapcsolók üzemtani vonatkozásai (NME Gépelemek Tanszékének közleményei 1976.)

-       Gépjárművek elektronikus rendszere (Autóbusz-szakértői tanácskozás)

-       GMP3 típusú hidromechanikus automata sebességváltó vezérlési rendszere (Autóbusz-szakértői tanácskozás)

-       Mechanikus sebességváltók automatizálási lehetőségei és a Csepel Autógyár eredményei (Autóbusz-szakértői tanácskozás)

-       CAN rendszerek alkalmazása a korszerű gépjárműtechnikában (Autóbusz-szakértői tanácskozás)

-       TRIGON hajtásvezérlő rendszer alkalmazása vasúti motorkocsikban (KTE konferencia 1999. szeptember 14-16.)

-       Korszerű gépjármű-energetikai rendszerek (ismeretterjesztő kiadvány) 2012.

-       Elektromos hajtású gépjárművek fejlesztésének és üzemeltetésének legfontosabb alapvetései, különös tekintettel a tömegközlekedés vonatkozásaira (a Jövő Járműve 2012.)

 

Legfontosabb szakmai projektek:

 

-       Új hatáslánc vezérlés kifejlesztése

-       Mechatronikus távkapcsoló berendezés kifejlesztése gépjárművekhez

-       Mechatronikus sebességváltót működtető félautomata rendszerek kifejlesztése, kapcsolódó mérőrendszer megtervezése és legyártása

-       Univerzális Fegyver Platform vezérlő rendszerének megtervezése és „kialakítása”

-       Pneumo-elektronikus szerva-rendszer kifejlesztése, legyártása mechanikus sebességváltókhoz, haszongépjárművek részére

-       Tengelykapcsoló-aktuátor mérőpad tervezése és legyártása

-       Preventív és reaktív haszongépjármű-biztonsági rendszerek technológiai innovációja, Mechatronikus kuplungműködtető rendszer kutatás-fejlesztése és adaptálása a kínai Golden Dragon buszgyár termékeihez

-       A KNORR BREMSE részére 10 laboratóriumi tesztpad megtervezése és legyártása, a TRIGON részére 7 db tesztkészülék megtervezése és legyártása

-       Személygépkocsi mechnaikus sebességváltójának automatizálása (kínai K+F megbízás)

-       Személygépkocsi elektromos hajtásláncának megtervezése és legyártása (kínai fejlesztési feladat)

 

 

Dr. Simonyi Sándornak a kitüntetéshez szívből gratulálunk! Köszönjük eddigi áldozatos munkát, mintát adó kitartását és elkötelezettségét!

 

                                                                  Skuczi Nándor

 

                                      Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test