Nógrád Megyei Önkormányzat

Közgyűlésének elnöke

 

 

MEGHÍVÓ

 

 

 

A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének ülését

 

2011. június 24-én (pénteken) 10.00 órai kezdettel

 

Salgótarjánba, a Megyeháza nagytermébe összehívom.

 

 

Napirend:

 

1.      Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról, a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez kapcsolódó bizottsági véleményekről, javaslatokról

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

 

2.      Javaslat a Nógrád Sportjáért Alapítvány megüresedett kuratóriumi tagságának betöltésére

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

 

3.      Javaslat a közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII.29.) Kgy. rendelet módosítására

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

 

4.      Javaslat a Szent Lázár Megyei Kórház és Bátonyterenye Város Önkormányzata között – az egyes egészségügyi szakellátási feladatok nyújtására, és a szolgáltatás telephelyének biztosítása tárgyában – kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyására, a kapcsolódó intézkedések megtételére, valamint Szent Lázár Megyei Kórház alapító okiratának módosítására  

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

 

5.      Javaslat Balassagyarmat Város Önkormányzatával közoktatási feladatok átadás-átvételére szóló megállapodások megkötésére, intézmények alapító okiratának megalkotására, valamint Nógrád Megye Önkormányzata 2011. évi költségvetésének módosítására (II. számú módosítás)

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

 

6.      Javaslat Szécsény Város Önkormányzatával alapfokú művészetoktatási feladatok ellátásáról szóló megállapodás megkötésére  

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

Az előterjesztést megtárgyalja: gazdasági-, humánszolgáltatási bizottság

 

7.      Javaslat Pásztó Város Önkormányzatával közoktatási feladatok átadás-átvételére szóló megállapodások módosítására

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

 

8.      Javaslat egyes vagyoni kérdések rendezésére

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

 

9.      Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére Salgótarján Déli városrésze közbiztonságának megszilárdítása érdekében

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

 

10.  Javaslat a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2010. március 1-jétől 2011. április 28-ig hozott határozatainak felülvizsgálatára

Előterjesztő: dr. Barta László megyei főjegyző

 

11.  Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ösztöndíj kuratóriuma 2010/2011-es tanévben végzett tevékenységéről

Előterjesztő: Barna János Béla, a közgyűlés alelnöke

 

12.  Tájékoztatás a Nógrád megyei országos közúthálózat állapotáról, karbantartásáról, felújításáról és fejlesztéséről

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

 

13.  Egyebek

 

Zárt ülés keretében:

 

14.  Javaslat a megyei közgyűlés által alapított kitüntető cím és díjak adományozására

Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke

 

 

Salgótarján, 2011. június 16.

 

 

 

                                                                                                          Becsó Zsolt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 3., 4., 5. valamint a 14. számú napirendi pontokhoz tartozó előterjesztésekben a 2011. június 9-ei postázáshoz képest kiegészítésre, illetve pontosításra került sor, melyeket a jelen meghívóhoz tartozó anyagok egységes szerkezetbe foglaltan már tartalmaznak.