
FELHÍVÁS!
A szeszélyes időjárás és a hatalmas mennyiségű csapadék nyomán folyóink, patakjaink kiléptek medrükből és számos nógrádi településen komoly károk keletkeztek. Százak dolgoztak és dolgoznak a gátakon, házak omlanak össze, károsodnak közműveink, útjaink, ugyanakkor családokat és intézményeket kellett és kell biztonságosabb helyre költöztetni és ellátásukról gondoskodni.
Bár a veszély még mindig nem múlt el, de a megyei közgyűlés vezetése - a térség bajba jutott területeinek helyszíni bejárása után - azonnali intézkedésekre szánta el magát.
Nógrád Megye Önkormányzata nevében a közgyűlés elnöke és a megyei főjegyző - a hivatalosan már megtett lépéseken túl - emberbaráti segítségre kéri fel mindazon vállalkozások, gazdasági társaságok, intézmények, önkormányzatok vezetőit, képviselőit, valamint civil szervezeteket és magánszemélyeket, akiket közvetlenül nem sújtott a májusi ár, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg a szűkebb pátriánkban élő károsultak megsegítésére.
Nógrád Megye Önkormányzata
felhívással fordul
mindazokhoz, akik tudnak és akarnak segíteni az
árvízi katasztrófa nógrádi
elszenvedőin, kitelepítettjein és áldozatain, hogy
pénzbeli támogatásukat az alábbi
számlaszámra juttassák el:
„Nógrád Megye árvízkárosultjainak
megsegítéséért!"
12031005-00156762-01600004
A
fenti számlaszám mellett adományokat gyűjt a
Nógrád megyei árvízkárosultak
megsegítésére a SZENT LÁZÁR
LOVAGREND is a következő számlaszámon:
ERSTE BANK HUNGARY Nyrt. 11600006-00000000-20978051
(A Lovagrend – közhasznú szervezetként – a számlájára beérkezett adományokról szükség esetén igazolást ad az adományozók részére.)
Az egyéb dologi, tárgyi adományok, élelmiszercsomagok
átadásával, valamint a felajánlott kétkezi vagy szakipari munkával kapcsolatban
a 06-30/9459207-es
telefonszámon
Szabó Pétertől kommunikációs referenstől
kaphatnak felvilágosítást. Ugyanitt
kérhetnek információt a
szállítási, valamint raktározási
lehetőségekről is.
Becsó
Zsolt
dr. Barta László
a
Nógrád Megyei Önkormányzat
Nógrád
megyei főjegyző
Közgyűlésének elnöke