Nógrád Megye Önkormányzata

EFOP-1.6.3-17-2017-00016 „Nógrád megye megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködésének támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan” című projekt keretében megrendezésre kerülő Felzárkózási Fórum.
Mai nap tartotta első ülését a Nógrád Megyei Felzárkózási Fórum, melynek célja a megyében lakó hátrányos helyzetű lakosság körülményeinek enyhítése érdekében szükséges intézkedések összehangolása. A szakmai munkát 25 nógrád megyei - állami, önkormányzati, közigazgatási, vállalkozói, egyházi, civil - szervezet valósítja meg. Az EFOP-1.6.3-17 "Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan" konstrukció kedvezményezettje Nógrád Megye Önkormányzata, mely a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal konzorciumban vezeti a szakértői folyamatot.

A program célja a helyi és állami szintű fejlesztések közötti kapcsolat megteremtése, megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása. A felzárkózás-politikai együttműködések országos és helyi, esetlegesen járási szintű konzultációi megyei szinten is megjelennek, rendszeressé válnak, megteremtve az országos és helyi szint közötti hatékony kommunikáció lehetőségét. A párbeszéd eredményei esélyteremtő módon hathatnak vissza az egyes települések lakosságának életére, növelve a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést.

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Pf.: 95

Tel.: 06-32/620-150

Fax: 06-32/620-190

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test