Nógrád Vármegye Önkormányzata

ECHO TV - Új gyártóközpontot épít Salgótarjánban a Wamsler SE

Salgótarján, 2018. március 27., kedd (MTI) - Új 5400 négyzetméteres üzemcsarnokot épít és robotizált gépsorokkal fejleszti termelését a tűzhelyeket és kandallókat gyártó salgótarjáni Wamsler SE. A 3,6 milliárd forintos fejlesztés a 124 éves gyár legnagyobb beruházása lesz.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a keddi alapkőletételi ünnepségen hangsúlyozta: a kormány a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 1,8 milliárd forinttal segíti a Wamsler SE beruházását. A nagy múltú cég folyamatos innovációval emelte a termelés hatékonyságát, erősítette jelenlétét a hazai és európai piacon, úgy, hogy valódi közösség alakult ki a dolgozók szakmai tudására és elkötelezettségére alapozva, ezért az elnyert támogatás jó helyre érkezik.
Varga Mihály felidézte, hogy egy éven belül másodszor jött Salgótarjánba, korábban az üvegipari Salgglas Zrt. kapott a kormánytól ilyen támogatást.
Ez azt mutatja, hogy Salgótarján és Nógrád megye sem marad ki az iparfejlesztésből - mondta.
A miniszter közölte: a program 2015-ös elindítása óta 37 milliárd forinttal segítette a kormány 70 cég több mint 90 milliárd forint értékű beruházását.
Varga Mihály leszögezte, sikerült hátat fordítani a 2009-2010-es mély válságnak. Mint mondta, mára kiegyensúlyozott növekedés, és a felkészülés a jövő lehetőségeire jellemzi a gazdaságot. 
Tavaly 4,2 százalékkal nőtt a GDP, az utolsó negyedévben pedig 4,9 százalékkal, amellyel az európai uniós országok élmezőnyéhez tartozunk. 2017 végén a GDP több mint 20 százalékkal volt magasabb, mint 2010-ben, és tavaly minden eddiginél több, 6440 milliárdnyi beruházás valósult meg Magyarországon - sorolta a miniszter. 
Finta Ferenc, a 700 embert foglalkoztató Wamsler SE vezérigazgatója a 3,6 milliárd forintos beruházás legfontosabb elemének nevezte a technológia fejlesztését, a minőség javítását és a kapacitás bővítését, de elvégzik a meglévő épületek energetikai korszerűsítését is. Az új 5400 négyzetméteres intelligens gyártó- és innovációs központban a legfejlettebb technológiával állítják elő és szerelik össze a cég termékeit. 
Finta Ferenc hozzátette: a jövő év elején befejeződő beruházással a cég másfélszeresére növeli termelési kapacitását, ami évi 150-160 ezer darabot jelenthet, de a korszerű gépeknek, a hegesztőrobotoknak vagy az automata festősornak köszönhetően az előállított termékek minősége is javul majd. Emellett a fejlesztések révén a gyár kisebb szériákban is tud majd gyártani.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a Wamsler SE Közép-Európa legnagyobb kandalló- és tűzhelygyára. Piaci részesedése Európában megközelíti a 8 százalékot. Huszonhárom ország hatmillió háztartásában ismertek a cég termékei. A legtöbb készüléket Németországban értékesítik, azután következik Magyarország és Ausztria. 
Mészáros Lőrinc, a Wamsler SE anyavállalata, az Opus Global Nyrt. többségi tulajdonosa felidézte, hogy belépésükkor, 2016-ban több százmilliós veszteséget könyvelt el a gyár, a tanácsadók pedig azt ajánlották, hogy zárják be a céget, de "magyar vállalkozó magyar termelő egységet nem zár be". 
Részeredménynek mondta, hogy a 2017 már jobban alakult, a mostani, hatékonyságot javító technológiai fejlesztéstől pedig azt várják, hogy egy-két éven belül 700-800 milliós nyereséget termel a Wamsler. 
Mészáros Lőrinc kitért arra, hogy a szomszédos megyében, a hevesi Visontán búzakeményítő gyárat építenek, "ez két olyan régió, ahol fejleszteni kell, és elsősorban a magyar vállalkozásoknak, a magyar befektetőknek kell ezt megtenniük".
Hozzátette: a magyar vállalkozó célja a munkahelyteremtés, a munkahelymegtartás, az innováció, a fejlesztés, és csak az ötödik a profit.
ecsó Zsolt, Kelet-Nógrád fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, az elmúlt évtizedekben átalakult a város gazdasága, új cégek települtek be, és a tradicionális gyárak közül már csak a Wamsler - maradt.

 

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test