Nógrád Vármegye Önkormányzata

Két új, kétsávos szakaszt adtak át a 21-es főúton Nógrád megyében

Két új, kétsávos szakaszt adtak át a 21-es főúton Nógrád megyében
Pásztó, 2018. február 12., hétfő (MTI) - Két új, kétsávos szakaszt adtak át a 21-es főúton Nógrád megyében hétfőn, Szurdokpüspöki és Pásztó, valamint Pásztó és Mátraszőlős között összesen 8,2 kilométeren készült el a főút kétszer kétsávosra szélesítése 14,3 milliárd forintból.
A Pásztó közelében, a 21-es főúton tartott ünnepségen Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelősállamtitkára elmondta: az M3-as autópálya és Salgótarján közötti 21-es főút korszerűsítése több szakaszban valósul meg, 2019 első félévére megépül a teljes 52 kilométeres út, így gyorsforgalmú úthálózaton, kétszer két sávos úton lesz megközelíthető Salgótarján.
Az államtitkár kitért rá: a kormány a Modern városok programban döntött arról, hogy kiépíti a Salgótarjánt elkerülő utat is, és a 21-es főutat bekapcsolja a szlovákiai gyorsforgalmi úthálózatba, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. már elkezdte ennek előkészítési munkáit.
Elmondta, a térségben nagyobb fejlesztés a Bátonyterenye és Ózd közötti 23-as és 25-ös főutak felújítása is.
Homolya Róbert úgy fogalmazott: a kormány korszakos döntést hozott 2016-ban az átfogó közútfejlesztésről. Csaknem 2500 milliárd forintból több mint 900 kilométer gyorsforgalmi út épül Magyarországon 2022-ig, az ország gazdasági teljesítőképessége pedig lehetővé teszi, hogy a pénz felét a költségvetés adja - tette hozzá.
Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója ismertette: a Szurdokpüspöki és Pásztó közötti 4,5 kilométeres szakaszt a Colas Út Zrt., a Colas Hungária Zrt. és az Euroaszfalt Kft. építette meg 8 milliárd forintból, míg a Pásztó-Mátraszőlős közötti 3,7 kilométert 6,3 milliárd forintból a HE-DO Kft. beruházásában készült el.
A beruházások 2016 júniusában kezdődtek meg a 21-es főúton, a két Nógrád megyei szakasz mellett Heves megyében Hatvan és Lőrinci között is akkor indult a négysávosítás. Pántya József tájékoztatása szerint Hevesben a befejező munkák zajlanak.
Az útfejlesztési igazgató hozzátette: a Nógrád megyében még hiányzó szakaszok (Tar-Mátraverebély és Mátraverebély-Bátonyterenye között) megépítését 2019 második negyedévére prognosztizálják.
Az átadó ünnepségen Balla Mihály, Nógrád megye fejlesztési biztosa és Szabó Sándor kormánymegbízott azt emelték ki, hogy a fejlesztésekkel még inkább elérhető lesz a munkanélküliség csökkentése, illetve a következő egy évben 54 kilométernyi alsóbbrendű út felújítása is megtörténik Nógrádban.
Becsó Zsolt (Fidesz), a kelet-nógrádi térség országgyűlési képviselője elmondta, több mint húszéves álom válik valóra, amikor 2019-ben a teljes út négysávos lesz. Kelet-Nógrád ezzel végérvényesen bekapcsolódik az ország vérkeringésébe - fogalmazott. 
(szöveg: MTI)

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test