Nógrád Vármegye Önkormányzata

Salgótarján, 2017. november 9., csütörtök (MTI) - A fűtéskorszerűsítési, a konyhai és a mosodai beruházásokkal évente 40 millió forintot takarít meg a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház, ezt az összeget a betegellátás színvonalának fejlesztésére fordítják - mondta az intézmény főigazgatója csütörtökön.
Bercsényi Lajos a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a fejlesztéseket a múlt év decemberében meghirdetett, országosan 15 milliárd forint keretű pályázatból valósították meg, amelynek az volt a célja, hogy a kórházak működési hatékonyságukat javítva csökkentsék adósságállományukat.
A főigazgató ismertette: a Szent Lázár Megyei Kórház az elnyert 288 millió forintból szabályozható és gazdaságos fűtésre tért át, új kondenzációs berendezésekkel. Leválaszthatóvá tették a rendelőintézet és a gyógyszertár rendszerét, mivel ott hétvégeken csak fenntartó fűtés működik, a hulladékhő pedig meleg vizet is szolgáltat.
Felújították a mosodát, ahol naponta két tonna textilt mosnak, a parádi, hatvani, gyöngyösi, pásztói, szentkúti és ózdi intézményekből is oda viszik a mosandót. Új gőzkazánt, mosógépet és szárító-, vasaló-, hajtogatógépet, valamint a szállításhoz teherautót szereztek be.
A konyha - ahol naponta negyvenféle ételt tudnak elkészíteni - új mosogatógépet, sütőberendezést, üstöket kapott. 
Az üzemeltetési költségeken megspórolt évi mintegy 40 millió forintot a betegellátás színvonalának fejlesztésére fordítják - emelte ki Bercsényi Lajos.
Jakó Ildikó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ észak-magyarországi térségi igazgatója ismertette: a kórházak év végére keletkezett adósságállományát hosszú évek óta a központi költségvetésből konszolidálja kormány, ez tavaly 60 milliárd forint volt. 45 milliárdot idén is a lejárt szállítói számlák kifizetésére kaptak az intézmények, újdonság viszont, hogy 15 milliárdból olyan fejlesztéseket támogatnak, amelyek révén megelőzhető az adósság. Országosan 324 pályázat nyert, az észak-magyarországi térségben 1,6 milliárd, Nógrád megyében több mint 500 millió forint támogatást kaptak a kórházak - ismertette.
Becsó Zsolt (Fidesz), Kelet-Nógrád országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: 2010-től 18 pályázatot adott be és nyert el a salgótarjáni megyei kórház mintegy 4,9 milliárd forint értékben. Kiemelte az elavult eszközpark cseréjét, az energiamegtakarítást, a sürgősségi osztály átalakítását, a rehabilitációs ellátórendszer fejlesztését. A konszolidációs, az egyéb finanszírozási és a vis maior összegekkel együtt csaknem 9 milliárd forintos támogatás érkezett a kórházba az elmúlt hét évben - közölte.
(MTI: Dudellai Ildikó)

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test