Nógrád Vármegye Önkormányzata

Smart-tanteremmel gazdagodott a Nógrád megyei szakképzés

Harminc tanulói és tanári használatba kerülő tablettel, valamint egy speciális táblával úgynevezett Smart, azaz okos tantermet alakított ki a Salgótarjáni Szakképzési Centrum az irányítása alatt működő Táncsics Mihály Szakgimnázium és Szakközépiskolában. A megyében első, s még országosan is úttörőnek tekinthető oktatóbázis szeptember 27-én tartott avatóünnepségén részt vettek városi és megyei vezetők, a nógrádi szakképző intézmények igazgatói, valamint a Samsung magyarországi képviseletének több vezetője is.
A polgári kormány a szakember képzést fontos társadalmi ügynek tekinti, s jelentős forrásokat biztosít szakemberek utánpótlásának biztosítására- fejtette ki az ünnepségen Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője. A fiatalokat a szakképzésben való részvételre bíztatta, s személyes példáját említette, miszerint ő maga is nyomdaipari szakközépiskolában végzett, s mind a szakmai, mind pedig a politikai pálya nyitva állt előtte.
„ Iskolánk a hagyományai és céljai szerint a művelt és igényes szakemberek képzésének intézménye, amely azonos esélyt biztosítva minden diákunknak, gondoskodni kíván a gyerekek jelenének és jövőjének biztonságáról. Nevelőtestületünk a jövő nemzedékeit tanítja tanulni, élni és másokkal együtt dolgozni. Minden, az elmúlt években a szakképzést érintő átalakulásban az elsők között vettünk részt. Tehetséggondozó iskolánkban folyamatosan keressük a kihívásokat és igyekszünk azoknak megfelelni” – tette hozzá Juhászné Janik Beatrix, a Táncsics Mihály Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója.

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test