Nyomtatás

Tavaly szeptemberben indult a Nemzeti klímaadaptációs hálózat kialakítása projekt, amelyben a Herman Ottó Intézet az elkészült tanulmányok és tananyagok, továbbá a képzések szakmai minőségbiztosításáért felelt. A program zárókonferenciáját kedden tartották Budapesten, a Herman Ottó Konferencia Központban.

Létrejött az országos klíma-alkalmazkodási hálózat
Az izlandi, liechtensteini és norvég pályázati támogatással indult CLIM-NET/HUN programban a Herman Ottó Intézet a Dipol Csoport tagjaként összesen tíz megyében, csaknem húsz helyszínen, több mint háromszáz, főként helyi önkormányzatok, döntéshozók és érdekcsoportok képviselői számára szervezett komplex klímareferens-képzést. A résztvevők a klímaváltozásról, a várható hatásokról, a felkészülés lehetőségeiről hallhattak, továbbá pályázati, jogi és gazdasági ismeretekre tehettek szert. Öt településen pedig elkészült egy-egy módszertani dokumentum is, amely segítséget nyújt a helyi szintű klímastratégiák elkészítéséhez.

A klímaváltozás olyan folyamat, ami nem áll meg az országhatárnál, a Kárpát-medencét e tekintetben is egységként kell kezelnünk. A klímaváltozás elleni küzdelem éppen ezért a Kárpát-medence egészének, határainkon belül és túl élő magyaroknak közös ügye – fogalmazott a rendezvényen Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. A konferencián a Miniszterelnökség államtitkára mellett jelen volt és előadást tartott Erdélyi Zoltán, a Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) ügyvezetőigazgató-helyettese, Iványi Zsuzsanna, a REC főszakértője, Fegyveres-Fiskál Gábor, a Dipol Konzorcium vezetője, Forgó Gábor, az Atrois Kft. ügyvezetője, valamint – internetes videókapcsolaton keresztül – Deborah E. Davies, a Western Norway Research Institute kutatója is.

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet főigazgatója kiemelte a hasonló országos hálózatok fontosságát és eredményességét, amelyből az intézet többet is koordinál. A projekt során létrejött klímareferens hálózatot a Herman Ottó Intézet, saját keretein belül, a továbbiakban is fent kívánja tartani rendszeres szakmai programok, képzések és tanácskozások szervezésével, ezzel is hozzájárulva a hazai klímaváltozás hatásaira való felkészüléshez.

Forrás: news4business.hu, MTI, Herman Ottó Intézet